A táborozás hagyományai az USA-ban

A táborozásnak nagy hagyománya van Amerikában. A gyerekek játékosan sajátítják el a közösségi élet fontos szabályait, olyan értékeket kapnak mint az önbizalom, a csapatmunka fontossága, kitartás, barátság, természet szeretete. Emellett fizikai fittségük is javul a napi sportolásnak köszönhetően. Nyitottabbak lesznek a világra és egymás iránt, hiszen különböző hátterű és tapasztalattal bíró táborozókkal és személyzettel barátkozhatnak.

Sok táborozó évekkel később felügyelőként tér vissza a korábbi táborába, hogy a jövő generációjának segíthessen.

Becsélések szerint évente kb. 10 millió gyermek vesz részt valamilyen táborban, kb. 12 ezer tábor működik országszerte. (ebből 7000 ott-alvós) legtöbb tábor családi tulajdonban van

Az ötlet 1861-ből származik. A connecticuti iskolaigazgató, William Gunn és felesége személyiségformálás céljával elvitték az iskolájuk tanulóit egy hosszabb túrára. Horgásztak, túráztak, csónakáztak és sátrakban aludtak.

Az elérhető táborokat többféle csoportba sorolhatjuk. Vannak hagyományos nyári táborok, vannak olyanok, amit egy-egy vallás köré épülnek, vannak sportos, illetve cserkésztáborok. Emellett külön elérhetőek hátrányos helyzetű gyerekeknek fenntartott táborok, illetve olyan táborok, ahol a fogyatékkal élők ismerkedhetnek a természettel, sportokkal.